Amerika legtekintélyesebb filmkritikusa Roger Ebert kiosztotta a jövő évi Oscar-díjat. A gálára ugyan csak 2013 februárjában kerül sor, ám ő a Chicago Sun-Times-ban közölt, a rangos Torontói Filmfesztiválról küldött tudósításában egészen határozottan megírta: a legrangosabb filmes díjat a Ben Affleck rendezésében és főszereplésével készült thriller, Az Argo-akció (Argo, hazai bemutató: november 22.) fogja kapni. A kritikus két érvvel támasztotta alá jóslatát: az egyik, hogy a film nagyon jó, és a fesztiválozó közönség kedvence volt; a másik pedig, hogy az elmúlt öt évben mindig a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál közönségkedvence nyerte az Oscart: így volt ez a Nem vénnek való vidék, a Gettómilliomos, A bombák földjén, A király beszéde és A némafilmes esetében is. A túszszabadítós filmben Affleck a CIA emberét alakítja, és a komoly témába sikerül egy kis komédiát is belecsempésznie: a bevetésre induló ügynök ugyanis hollywoodi filmesnek álcázza magát, és ehhez az álomgyár és a CIA igazi kettős ügynökei (John Goodman és Alan Arkin alakítja őket) nyújtanak segédkezet.
FrissHír: Oscart Afflecknek!
2012.09.15. 15:52 Critpic
Szólj hozzá!
Címkék: ben affleck oscar-díj frisshír az argo-akció
FrissElőzetes: Lincoln
2012.09.15. 09:49 Critpic
Szólj hozzá!
Címkék: lincoln james spader tommy lee jones sally field joseph gordon-levitt frisselőzetes daniel-day lewis
FrissHír: Will.i.am szörnyülködik
2012.09.14. 22:07 Critpic
Will.i.am, a Black Eyed Peas frontembere és egy ifjú rapper-lány, Becky G együtt szörnyülködnek, ugyanis közös klipet készítettek az új animációs családi vígjátékhoz. A Problem (Monster Remix) című számot a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak (hazai bemutató: október 4.) ihlette, és a klipben fel is bukkannak a rémisztően jó film szeretnivaló karakterei, többek között Drakula és az éppen 118. születésnapját ünneplő kamaszlánya valamint barátaik, Frankenstein, a Múmia, a Láthatatlan ember és csupa kedves, bumfordi rémség.
Szólj hozzá!
Címkék: will.i.am frisshír becky g hotel transylvania - ahol a szörnyek lazulnak
FrissHír: Jön a Godzilla
2012.09.14. 12:02 Critpic
A Warner Bros. és a Legendary Pictures bejelentették, hogy 2014. májusban jön a Godzilla, 3D-ben. A rendező Gareth Edwards lesz, aki közösen írja meg a forgatókönyvet David S. Goyer-rel (A sötét lovag-trilógia), David Callaham-mal (The Expendables - A feláldozhatók) és Max Borenstein-nel.
Szólj hozzá!
Címkék: godzilla frisshír
FrissHír: A kommandósok kinyírták Cohen legjobb poénjait
2012.09.13. 14:41 Critpic
A világtörténelem alakulása keresztülhúzta Sacha Baron Cohen számításait. A brit komikus most panaszolta el, milyen nehéz körülmények között született A diktátor című filmje. Sorra meghaltak ugyanis azok a tömeggyilkosok, akiket ki akart figurázni, ezért folyton át kellett írni a forgatókönyvet. Még az alkotói szakasz kezdetén fölakasztották Szaddám Husszein iraki diktátort, aki a filmet leginkább inspirálta. Aztán tavaly felkelők agyonlőtték Kadhafi líbiai elnököt, majd amerikai kommandósok végeztek Oszama bin Ladennel, a harmadik poénforrás, Kim Dzsongil észak-koreai diktátor pedig decemberben halálozott el, valószínűleg betegség miatt. - Teljesen bizarr volt a helyzet - mondja Sacha Baron Cohen. - Először meghalt Kadhafi, ezért ki kellett húznom az összes vele kapcsolatos utalást. Aztán ugrott Oszama, amikor a SEAL-kommandó likvidálta. Ezzel a legjobb poénjaink vesztek oda. Amikor Kim Dzsongil is meghalt, már végképp nem tudtam, mi folyik itt.
A sok halott diktátor okozta megpróbáltatásokat Cohen egy másképp megerőltető musicalszereppel pihente ki. Ő játssza az aljas Monsieur Thenardier-t A nyomorultak nagyszabású mozis feldolgozásában Anne Hathaway, Hugh Jackman, Russell Crowe és Helena Bonham Carter oldalán.
(A nyomorultak - hazai bemutató: 2012. december 27.)
Szólj hozzá!
Címkék: sacha baron cohen a diktátor frisshír
Heti premierek: Fékezhetetlen; A kaptár - Megtorlás
2012.09.13. 14:27 Critpic
Fékezhetetlen
Rendező: John Hillcoat
Szereplők: Shia LaBeouf, Tom Hardy, Guy Pearce, Jessica Chastain, Jason Clarke
Hossza: 115 perc
A nagy gazdasági világválság idején járunk. A Bondurant-fivérek, Forrest (Tom Hardy), Jack (Shia LaBeouf) és Howard (Jason Clarke) igazi legendának számítanak a Virginia állambeli Franklin megyében, hiszen a szesztilalom idején jól menő csempészüzletet tudhatnak magukénak. A jólét azonban veszélybe kerül, amikor feltűnik a színen Charles Rakes különleges ügynök (Guy Pearce), a törvény új ura, aki azonban korruptabb mindenkinél, és részesedést követel magának a fivérek üzletéből. Ők azonban nem hajtanak fejet senki előtt, így felveszik a harcot Rakes ellen.
Vélemény: Egy western Az út rendezőjétől kiváló színészekkel. Kihagyhatatlan.
IMDb: 7.7/10
Összesítés: 7/10
A kaptár - Megtorlás
Rendező: Paul W.S. Anderson
Szereplők: Milla Jovovich, Sienna Guillory, Michelle Rodriguez, Oded Fehr, Bingbing Li
Hossza: 117 perc
A zombik a világ urai. Az emberek elszigetelt, kis csapatokban, átmeneti nyugalmat kínáló erődvárosokban próbálják túlélni a túlélhetetlent. Alice (Milla Jovovich) egykor maga is kísérleti alanya volt annak a cégnek, amelynek laboratóriumából kiszabadult a világ elpusztításáért felelős T-vírus. Most a cég legtitkosabb műveleti bázisán tér magához: miközben a hatalmas bunkerlaboratóriumból próbál kijutni, a saját múltja néhány titkát is leleplezi - és újult erővel keresi azokat, akik felelősek a fertőzés elterjedéséért. Tokióból New Yorkba, Washingtonba és Moszkvába vezet az üldözés, és az út végén olyan meglepetés várja, ami megváltoztat mindent, amit eddig igaznak hitt.
Néhány új baráttal és rég szövetségessel az oldalán Alice mégis tovább harcol a túlélésért, hiszen már egyértelmű: a világ megmenekülése és az ő élete szorosan összekapcsolódik. És a visszaszámlálás megkezdődött.
Vélemény: Már a negyedik rész is túl sok volt, erre itt az ötödik. Aki viszont a látvány miatt ül be, az nem fog csalódni.
IMDb: 7.0/10
Összesítés: 6/10
Szólj hozzá!
Címkék: shia labeouf milla jovovich michelle rodriguez premierek guy pearce oded fehr fékezhetetlen tom hardy a kaptár megtorlás
FrissHír: Joss Whedon beszélt a Bosszúállók 2.-ről
2012.09.12. 20:34 Critpic
"A vége nem lesz happy end. Ez valami kezdete, egy összetett és bonyolult dolognak és most mélyebbre akarok ásni benne... és amíg ások, lehet, hogy csavarni fogom a dolgokat. Ez izgalmas számomra."
A Bosszúállók 2. amerikai bemutatója: 2015. május 1.
Szólj hozzá!
Címkék: frisshír bosszúállók 2.
FrissBoxOfficeHun: A Hagyaték nem egy Ultimátum
2012.09.11. 19:32 Critpic
A Bourne-franchise a címszereplő nélkül folytatódik, a táncosok pedig újra 3D-ben mozognak, de ez nagyon kevés Stallone ellen.
A premierekről
Az először felröppenő hírek után senki nem bízott abban, hogy Matt Damon nélkül sikerülhet "bankot robbantani". Aztán amikor kiderült, hogy Jeremy Renner váltja Damont, azért felmerült egy kis bizakodás, de Magyarországon csak egy 22,9 milliós bevételre futott neki (elsőre). És a magyar tv-spotok ellenére a mozikban feliratosan megy, ami bár az eddigi részeknél is így volt, a top10 második helye bizonyítja, hogy a Hagyaték nem egy Ultimátum.
Nyáron már kaptuk táncos filmet a StreetDance 2 "személyében", ami nem lett nagy siker. A Step Up-sorozat is beújított a negyedik felvonással, és 20,9 millióval szerezték meg a negyedik helyet. Úgy látszik, a 3D csak egyszer különleges az ilyen filmeknél (Step Up 3D).
Régebbről
Mint már említettem, ezúttal egyik premiernek sem sikerült az első hely, így a pozíció másodszorra is a Feláldozhatók 2.-é. Az akciófilm hétvégére valószínűleg eléri a 100 milliót.
A füvező plüssmedve a harmadik helyen zárta a hétvégét 20,9 millióval. A vígjáték Amerikában is meglepetést okozott bevételével, és ez nincs másképp nálunk sem.
Woody Allen Rómában játszódó alkotása, a Rómának szeretettel 2 helyet esett vissza, egészen az ötödik helyig.
Legközelebb
A Kaptárban is van még szufla, csütörtöktől az ötödik rész kerül a vásznakra, ami talán legyőzheti a kemény csávókból álló teamet. Valamint Shia LaBeouf és Tom Hardy jönnek egy közös filmdrámával.
Top10
1. The Expendables - A feláldozhatók 2. (29,2 m/99,7 m)
2. A Bourne-hagyaték (22,9 m)
3. Ted (20,9 m/158,6 m)
4. Step Up 4. - Forradalom (20,9 m)
5. Rómának szeretettel (6,8 m/24,9 m)
6. Csingiling - A szárnyak titka (5,8 m/37,2 m)
7. Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens (5,3 m/708,4 m)
8. Merida, a bátor (5,3 m/170,7 m)
9. Az emlékmás (5,1 m/96,2 m)
10. Amit még mindig tudni akarsz a szexről (4,7 m/79,8 m)
Szólj hozzá!
Címkék: a bourne hagyaték frissboxoffice step up 4. - forradalom
FrissHír: A DreamWorks bemutatói 2013-2016
2012.09.11. 16:09 Critpic
The Croods - 2013. március 22.
Turbo - 2013. július 19.
Mr. Peabody & Sherman - 2013. november 1.
Me and My Shadow - 2014. március 24.
Így neveld a sárkányodat 2. - 2014. június 20.
Happy Smekday! - 2014. november 26.
A Madagaszkár pingvinjei - 2015. március 27.
B.O.O: Bureau of Otherworldy Operations - 2015. november 6.
Kung Fu Panda 3. - 2016. március 16.
Így neveld a sárkányodat 3. - 2016. június 18.
Szólj hozzá!
Címkék: bemutató dreamworks frisshír
FrissKritika: Vad évad
2012.09.08. 20:10 Critpic
A 2011-es vígjáték nagy bukás lett a tengerentúlon. A madarászat ugyanis nem túl komikus téma, még akkor sem, ha Owen Wilson, Jack Black és Steve Martin megpróbálják azzá tenni - gondoltam a film megnézése előtt. Kellemeset csalódtam.
Brad Harris (Jack Black) régi nagy álma, hogy megnyerje a madarászat legjelentősebb eseményét, a Vad évad-ot. A gazdag Stu Preissler (Steve Martin) is e cél érdekében indul a versenyen. Legnagyobb ellenfelük a világrekordot tartó Kenny Bostick (Owen Wilson), aki semmitől sem riad vissza, ha győzelméről van szó.
Az alaptörténet (spoilerek nélkül) ennyi. A három nagy madárfan minél több fajt próbál meglesni/megörökíteni, miközben különböző kalandokba keverednek. Persze külön-külön, mert például Wilsont még nem láttam ilyen ellenszenves formában, Black a szerethető lúzer, Martin meg az öregedést jól tűrő nagyapa. És Amerikában elég ismert színészeket láthatunk a mellékszerepekben, Rashida Jones-t a Városfejlesztési osztályból, Rosamund Pike-t a ... Johnny English újratöltvéből (most csak ez ugrott be), Jim Parsonst az Agymenőkből és Anthony Andersont, aki itthon leginkább a 2001-es Kenguru Jackből lehet ismerős.
A szereposztás tényleg parádés (nekem legalábbis), bár még az alakításokat is kiemelném. A Vad évad elsőre vígjátéknak tűnhet, ám a drámai vonal is gyakran előjön. Viszont míg a beszélő maci történetéhez (Ted) ez inkább a film ellaposodásának jele volt, addig itt csak zseniálisabbá teszi az alkotást. És azzal sem túlzok, hogy mind Black, mind Martin életük egyik legjobb alakítását nyújtották.
A Vad évad nem egy sírva röhögős komédia, hanem inkább dramedy, amiben egyszer sem fordul elő a vígjátékokban gyakran használ f*ck szó. Szóval a műhaj korhatáros darabjai után is könnyed kikapcsolódás.
IMDb: 6.1/10
Összesítés: 8/10